Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14.11.08. Kecskemét-Orosháza 28-28 (15-12) Messzi van-e még a m(M)esszi? - Most már messzi...

2014.11.08

Nincs a kocsimon műszaki és így innen a Bácskából, vonattal vagyok kénytelen utazni, aminek köszönhetően, Kecskemétre érkezve, bár mehetnék tömegközlekedési eszközzel is, az Árpád-városi Sportcsarnokig, a nem kis távolságot gyalog, sétálva, szájtátva teszem meg rendre. Séta a kecskeméti nevezetességeken át, a 2014-2015-ös bajnoki év előtt és az óta történteknek köszönhetően, híressé vált Kecskeméti Női Kézilabda Sportegyesület csapatának a játékában gyönyörködni.

Így volt ez legutóbb is, amikor a nem tudom mi alapján, de rangadónak kikiáltott KNKSE-Orosháza mérkőzésre igyekeztem. Bár az most egy kicsit letört, hogy a szokásos útvonalamon sorjázó szökőkutak, ha nem is egészen, de már téliesítésre kerültek. Már nem csobogtak, szökelltek a magasba, vagy éppenséggel zuhant a vízoszlop a mélybe… A Kodály Zoltán téren, itt a Katona József parkban, majd tovább a Rákóczi úton így is kellemes érzés sétálni…

A Szabadság térről gondolom fedett helyre került, a Kecskemét egyik ikonjává vált, helyi szakmunkás tanulók keze munkáját dicsérve nemzeti színűre festett Opel személygépkocsi is. A tér nyugati szélére érve viszont a Nagytemplom harangja, évszakra való tekintet nélkül zendített rá, mellette a harangjáték próbált vele konkurálni – reménytelenül. Azért próbáltam mindkettőre figyelni, ám amikor már túl hosszúnak ítéltem, arra gondolva, hogy a legújabb időszámítás szerint országos hírnévre szert tett csapat mérkőzését, annak kiváló játékát nem láthatom, mert nem lesz helyem a nagy érdeklődésre való tekintettel – elindultam. Jól gondoltam, mert a rendezők várakozása szerint, sokan voltak kíváncsiak a rangadóra, amely a csapatok helyezése szerint nem, és nem a KNKSE miatt nem lehet rangadó… Viszont úgy, mint Dél-Alföldi Rangadó tényleg állja az elnevezés…

Egy rangadóval szemben támasztott elvárás, hogy azon a csapatok a tudásuk legjavát nyújtsák és így még egy vereség esetén is emelt fővel hagyhatják el a pályát… Az ellenfél jobb volt, vagy ne adj Isten nem bírnak egymással és döntetlennel ér véget a mérkőzés.

ELŐZMÉNYEK: egy jó csapat még jobb eredményei előbb-utóbb arra késztetik a sportágat, legfőképpen a KNKSE csapatának életét, eredményeit nyomon követőket, hogy beszéljenek a „Hogy volt?”, vagy „Mi várható?” kérdésekkel kezdődő témákról. A KNKSE pedig nem egy jó csapat, egyenesen kiváló, amit csak Kecskeméten nem hangoztatnak, legfőképpen nem propagálnak eléggé. Erre mondta a T. Kézilabdaértő Barátom, hogy azért nem mert akkor mindenki Őket akarja megverni és nem sikerül bajnokságot nyerni. Szerintem meg egy valamire való bajnokságban így zajlanak a mérkőzések: mindenki meg akar verni, mindenkit… (Még akkor is, ha az erőviszonyok alapján erre egyes csapatoknak az esélye: zéró.)  Aztán, ha valamely csapatnak így nem sikerül, akkor azon nagyon nem szabad keseregni, hisz a „farvizen” beevezve a dobogó tetejére, szolgálhat némi örömteli pillanatot, de a magasabb osztályban már a keserű pirulákat kell lenyelni. Vannak erre élőpéldák is…

Szóval, a KNKSE hazai mérkőzéseit látva, az idegenbeli összecsapásokról a beszámolókat olvasva – a közös nevező az volt, hogy a kecskeméti lányoknak nem jelenthet akadályt, a még oly remek képességű Orosháza sem. Még úgy sem, hogy sérülések tizedelik a csapatot. (Őket is…) Még úgy sem, hogy ez a derbi, a héten már a harmadik lesz a sorban, a vendégeknél erősebb ellenfelek ellen vívott mérkőzések után… Még úgy sem, ha Kisjuhász Petra, majd Szász Réka után, Vuletic Suncica sem állhat a csapat rendelkezésére… Még úgy sem – ha a két új játékos - Karsai Roberta és Tóth Orsolya – az egyik éppen Orosházáról, a bajnokság közben Kecskemétre igazolt és a hétközi magyar kupa mérkőzésen, már be is mutatkozott Budaörs ellen, ha nem is győztes, de a továbbjutást illetően sikert jelentő döntetlennel végződő mérkőzésen… - hogy ezek az átigazolások az orosházi csapat játékosainak harci kedvét, oly mértékben felspannolja, hogy bizony a fizikai és idegi fáradtságnak köszönhetően meg kell, szenvedi a győzelemért…

A MÉRKŐZÉS: A várakozásnak megfelelően sokan foglaltak helyet a lelátón. Zsúfolt lelátóról már csak azért sem beszélhetek, mert nekem, ebben a sportcsarnokban erről, a Delfin KC-Kiskunfélegyháza férfimérkőzés jut az eszembe, amikor a Delfin győzött és a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül, már bajnok lett, miként ezen a napon, a KTE labdarúgó együttese is… Szóval, sokan voltunk, sokan voltak orosházi drukkerek is. Viszont sorainkban már igazi, síppal, dobbal felszerelt szurkolók is, akik nagy hangpárbajt vívtak az ellennel… Miközben a nézőtér kezdett betelni, jó hangulatban, de a két héttel korábbihoz képest, kevésbé pörgős zenékre befejeződött a bemelegítés. Megtörtént a csapatok bemutatása, amit talán csak azok nem értenek, akiknek szánták, a közönség soraiban helyet foglalók, de spongyát rá… Minek is kellene ismerni az ellenfél soraiban pályára lépő játékosokat?

Aztán elkezdődött a derbi. A vendégek kezdték a játékot, amelyből az látszott, hogy az Őket ért nehézségek lehet, hogy felspannolták az elszántságukat, de ezt ügyesen leplezték… Ha nem adták el a labdát még kapura lövés előtt, akkor az átlövés kapu mellé szállt vagy már a sáncon elhalt. Az olykor a kapuig eljutó labdákat Scholtz Andrea fogta könnyedén… A védekezésben hazai csapat játékosainak pedig, annak ellenére, hogy ők a héten már a harmadik mérkőzésüket kezdték, nem sok akadályt tudtak gördíteni. Már a mezőnyjátékosok. Nem így, a két évtizedes, komoly pályafutást maga mögött tudó Dömény-Veress Zsuzsanna… Szélről, átlövésből, hetesből szinte sorozatban hárított, csak gyakran azon csodálkoztam, hogy amikor egy-egy lövéssel hasba találták, nem kért ápolást… Szóval a kapus tartotta a lelket a vendégekben. Viszont még így is jelentősnek mondható különbség alakult ki a két csapat között, a hazai együttes javára. Hat gólos előny nem lebecsülendő, hisz a heti harmadik meccsen kellett bizonyítani Borsodi Péter csapatának… Fogjuk fel annak a szomorú ténynek, hogy eközben Prókai Anett sérülést szenvedett és az előny ezért olvadt háromra, a félidő végére. Itt álljunk meg egy szóra. A sérülésig, többek között ilyen akciók zajlottak: Anett a fájós keze ellenére sáncolt, góllal fejezte be a támadást… Vagy a megszerzett labdával a csapatszintű lerohanás végén, ért el gólt a KNKSE. Öröm volt nézni, ahogy Anett annak ellenére Fundák Annamáriához játszotta a labdát, hogy Őt egy védő közben letarolta. A labda ekkor még több, szélekről, hetesből kivédett labdákhoz hasonlóan, kipattant Dömény-Veressről, ám az érkező Orell Bettina ezúttal kíméletlenül bevarrta a balalsó sarokba… Méltán övezte tapsvihar az akciót!

Aztán elég mellbevágóan zajlott a félidő további része, ám a félidei eredmény: Kecskemét – Orosháza 15-12! Háromgólos hazai előny…

A szünet után, a héten a harmadik mérkőzés ide, fáradtság oda, a sérültek ellenére, ismét kialakult a hatgólos hazai előny, majd a mérkőzés utolsó tíz-tizenöt percében többször a hosszú lefolyású támadások során is, rendre időzavarba került a KNKSE és a kapura lövések a hosszú támadás előkészítés ellenére is elég elkapkodottra sikeredtek, amelyek hárítása nem okozott gondot az orosházi kapusnak. Ami pedig a 25-19-es hazai vezetés után következett, az maga a rémálom! Az előny lassan fogyott, majd az utolsó percekben el is tűnt. Sőt egygólos hátrányba került a rendre gyermeteg megoldásokkal próbálkozó hazai csapatnak is köszönhetően.

Mondják, ha Tóth Orsolya utolsó lövése nem a kapufán csattan még nyerhetett is volna a KNKSE. Nyerhetett volna, de nem lett volna igazságos, hisz az eddigi játékukkal a közönség szimpátiáját kivívó játékosok mélyen a tudásuk alatt játszottak…

Sok volt a heti három mérkőzés? Fáradtak voltak a játékosok? Úgy fizikailag, mint pszichésen? Vagy csak a kulcsjátékosok? Lehet, bár számtalan olyan támadás befejezést láthattunk, amelynek elkövetőjét némi túlzással az U14-es korosztályban is megdorgál az edzője, sőt lecserél… Például, bal szélen legutóbb Haspel Andrástól (Kunszentmiklós MI. osztály) láttam egy ilyen alibi beugrást, annyi különbséggel, hogy mi a védők jól körbe mosolyogtuk, a játékvezető pedig kiállította, mert reklamált. Most senki nem mosolygott, nem volt reklamáció, mert a védő tényleg nem bántotta a támadójátékost… A jobb szélen a sokat vállaló szélső miért ne akkor rohanjon a védőknek, amikor nagyon szorul a hurok… Támadó szabálytalanság… Miért ne akkor reklamáljon egy másik szélső, amikor kezd bajban lenni a csapat… Kiállítás! Hogy középről is essék szó: lehet, hogy ez az egykezes alsó dobás, valami titkos fegyverként került bevetésre, de nagyon nem járt eredménnyel. Az egyik így eleresztett labda már a védőkön elakadt, a másik pedig eljutott ugyan a kapuig, de nem okozott gondot a kapuig vánszorgó labda hárítása… És még volt egy pár, az előző mérkőzéseken nem tapasztalt nagyon helytelen megoldás, a hajrá perceiben kihasználatlanul maradt emberelőnyről már nem is beszélve…

A műértő közönség azt is szóvá tette, hogy a kapusok közötti különbség döntött: viszont erről szó nincs, miként az sem igaz, hogy azért lett döntetlen az eredmény, mert egy hazai időkérés nem lett kikérve. A Kecskeméten sem ismeretlen edző véleménye szerint minden csapat annyit tud magából kiadni, amennyit az ellenfél megenged és ez az én kedvenc alapvetésem is, mely szerint „rombolni” könnyebb, mint „építkezni”. Csakhogy már ennél a hasonlatnál maradjunk: a gyors alapozás és a falak felhúzását követően, a „tető” elemei, ha nem is rendre, de mindkét félidő végén, hatgólos vezetést követően, kétszer is visszahullottak a földre. Nevezetesen a helyzetek kidolgozását nem követte a azok elfogadható arányú kihasználása…

Hogy Dömény-Veress Zsuzsanna jó kapus? Nem vitás! Csakhogy akik a labdával lövésre szánták el magukat, nos, Ők sem „kétéves nyeretlenek”, csak többször is úgy csináltak…

bács-kun  sport