Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miről írt a marosvásárhelyi SportTIM internetes sportmagazin, 2013. augusztus 9-én?

2013.08.27

Tallózó Azt nem mondhatnám, hogy Bács-Kiskun megyében, közelebbről Kecskeméten, híján lennénk a nyomtatott, vagy elektronikus sajtónak, amelyek különösen az utóbbiak mindenféle témában, percről-percre ontják a frisshíreket. A „mindenféle” alól talán csak a kézilabdasportág, ezen belül is, a női szakágról szóló újdonságok, események számítanak mostohagyereknek a Hirösvárosban. A vájtszemű olvasók talán már tudják, hogy a Kecskeméti Női Kézilabda Sportegyesület életéről beszámoló híradásokat keveslem a Médiákból.

A legutóbbi három esemény, ami napvilágot látott: 1/ A 14 csapatos mezőnyben, 12. helyen végzett az NB I/B Keleti csoportjában szereplő KNKSE. (KNKSE Honlap, Petőfi Népe napilap) 2/ A 2012-2013-as bajnoki év után, megtartott Közgyűlést követően, Bogdándy Ferenc közleményben tudatta: az összehívott plénum előtt, lemondott elnöki funkciójáról. (Kesport). Aztán sokáig csend. Majd, 3/ 2013. augusztus 5-én, a Gong Rádióban Jámbor Csaba tűzött műsorára egy beszélgetést Kálmán György újonnan megválasztott elnökkel. A beszélgetésből kiderült többek között, az új elnökség összetétele, továbbá az egyesület, benne, az új idényben is az NB I/B Keleti csoportjában rajtoló csapat elé kitűzött célok, a felkészülés menete, legfőképpen az új edző személye. Viszont, nem derült ki, még óhaj szintjén sem, hogy kik alkotják majd a csapatot, kikkel erősít, kikkel pótolják a távozókat? Nos, amíg a játékosállományra, annak tagjaira, a szó átvitt és igazi értelemében is fénydérül, maradjunk az edzőnél. Az új bajnoki évben, ugyanis Kalmár Jenőt, a kecskeméti kézilabdaélet – női vonalon mindenképpen – egyik tótumfaktumát, a Temesvárról érkező, de már közel egy évtizede hazánkban élő Marius Breazu váltja.

13.08.26.-marius.thumbnail.jpg

Marius Breazu
Nos, nem véletlenül maradt e kis bevezető végére az új edző személye. Ugyanis annak ellenére, hogy ide s tova már egy évtizede szülőhelyétől távol él, 2013. augusztus 9-én, az alábbi írás (itt rövidebben) jelent meg a Temesváron jegyzett, SportTim internetes sportmagazin, Temesvár sportját nyomon követő honlapon, aminek szerzője Mihai Comsulea. Az új kecskeméti edző személye mellett, persze több szálon fut a történet, de annál értékesebb az írás. Rávilágít ugyanis, hogy nem feltétlen csak a Temesváron történteket tartja fontosnak, legfőképpen nem szelektál a sportágak között, hanem a várostól több száz kilométerre is elkíséri, a település sporttal kapcsolatban lévő személyeket, azaz róluk is rendre hírekkel szolgál... Nos, mint a cikk soraiból, sőt már ennek címéből is kiderül, Marius Breazu a sportmagazin munkatársa is. Mondhatnánk így könnyű, de majd az írást elolvasva kiderül, hogy több olyan személy is említésre kerül ebben, akik nem azok... S, itt most legfőképpen, a több száz kilométeren van a hangsúly... A helyi médiákban, kivéve a Gong Rádió tájékoztatását, siri csend honol a témában...
Tallózó
„Marius Breazut, a SportTIM újságíróját, a Kecskeméti NKSE, NBI/B-s csapat edzőjének nevezték ki
Marius Breazu – aki a SportTIM, Pont az i-re (PUNCTUL PEI) rovatát is jegyzi – a Kecskeméti NKSE kézilabdacsapat vezetőedzője – jelentették be Kecskeméten, egy hete.  Ez egy olyan teljesítmény, amelyre büszke lehet a temesvári kézilabdasport. Breazu magyarországi lakóhelyétől – Miskolc-Mályi – kb. 160 km-re fog edzősködni.
*
Röviden az edző – újságíró – íróról
► „Pont, az i-re” szerkesztője
► A szabad Bánát sportújságírás úttörője, 1990-1994 között a „Renaşterea bănăţeana”, azaz „Bánát újjászületése” újság szerkesztői csapat tagja.
► „Fotbal vest”, azaz „Nyugati labdarúgás”. Azóta, minden héten olvasható az általa szerkesztett rovat a temesvári heti lapban.
► Az 1997-ben kiadott “Semicerc de veac” könyvét, amely az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Poli kézilabda csapatnak lett dedikálva, a Román Kézilabda Szövetség hivatalos szakirodalomnak nyilvánította.
► Sikeresen elvégezte a Budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, kézilabda edzői szakát.
Marius Breazu írta a „60 év lila-fehérben” című könyvet, Contantin Jude edzőjével közösen, majd a második kiadását, 2007-ben Viorel Jurcut egészítette és adta ki újból.
♦ A Kecskeméti NKSE, a nemzeti bajnokság második osztályában – NB I/B Keleti csoport – a 2012-2013-as bajnoki évben, a 14 csapatos mezőny 12. helyén végezett.
Marius Breazut egy évre szerződtették. Magyarországon dolgozott már edzőként női csapatok mellett: 2005-2007 között Tiszaluc illetve 2007-2012 között Szerencs volt edzői pályafutásának egy-egy állomása. Az utóbbi, a híres magyar válogatott beállós, 2005-ben, autóbalesetben elhunyt Kulcsár Anita szülővárosában működő együttes.
♦ Marius Breazu, mint játékos, több csapatnál is szerepelt: 1972-1980 között, Temesvári 4-es Líceum csapatában pallérozódott (jelenleg LPS BANATUL), ahol edzői voltak Nicolae Parsch, Geta Delcov, Rodica Viciu (Bain), Roos Jolan és Constantin Popa. 1980-1989 között a Tehnometal (késöbb AUTOTURISME), (edző Cornel Jude). 1990-1991 között Electrotimis, (edző Marin Vlădescu).
Magyarország, mint majdnem minden európai szövetség (kivéve az FRH!), (FRH=Román Kézilabda Szövetség), aláírta a Rinck egyezményt, az edzők egységes képzésére vonatkozóan: A – mesteredző, B – szakedző, C – edző, D – oktató, E – edzésvezető. Marius Breazu a „D” minősítést 2005-ben, a „C minősítést 2008-ban szerezte meg. Mint Breazu mondja – Gyakorlatilag ezen a szinten bárhol lehetek edző, olyan országban, amely aláírta ezt az egyezményt – nagyon kevés a kivétel, például Románia és pár volt szovjettagállam.
♦ Marius Breazu Kecskeméten 2013. július 25-én vezetett először edzést. A csapat 14 amatőr játékosból áll, közöttük öt lány 1995-ös születésű, de lesz 1-1, 1998-as, illetve 1999-es is! A kézisek dolgoznak, vagy tanulnak, napi egy edzésük van. A 14 csapatos ligát gyakorlatilag három részre lehet osztani: 3-4 a proficsapat, ahol a játékosok szerződéssel játszanak (Bp-i Vasas, Szeged-Dorozsma, Kispest, Kiskunhalas – első osztályból kiesett). A következő 5-6 csapat, ahol félig-meddig profikról beszélhetünk, a játékosok dolgoznak, de a kézilabdázásból is kapnak valamennyit, talán 30-50%-át egy átlag fizetésnek. A harmadik csoportba tartoznak azok a csapatok, közöttük Kecskemét is, ahol maximum egy-egy „győzelmi bonusz” adható.
♦ A csapat évről-évre láthatóan karcsúsodott, 2012 nyarán Berta Nikolett és Vadász Ildikó visszatért a Dunaújváros NB I-es csapatához, Korsós Dorina, az ETO-hoz igazolt, aki azóta a Győrrel Bajnokok Ligája győztes lett az idén. Ez évben két átlövő távozott és két jó szélső, mindannyian rivális csapatokhoz. A junior utánpótlás elég jónak bizonyul, két játékost már át is vett a felnőtt csapat, de sajnos a városban a kézi kénytelen, a foci és kosár árnyékában élni.
♦ A kézi csapat egy iskola sportcsarnokában edz, és játssza mérkőzéseit, ahol minden szükséges segédeszköz rendelkezésre áll. (Medicinlabda, gumikötél, gátak, stb.) A sportcsarnokban 5-6 sor „nézőtér” is található, a meccseket 100-150 érdeklődő látogatja. Nagyon ritkán, évente egy-két alkalommal szerepelhetnek, a városi, egy helyi olimpiai bajnok súlyemelő emlékére elnevezett létesítményben, a Messzi István Sportcsarnokban,
♦ Az első hivatalos meccs szeptember 8-án lesz, 16 órakor, otthon, a Szeged-Dorozsma lesz az ellenfél, amely a feljutásért küzd és nagyon erősített ezen a nyáron.
♦ A magyar kézilabdasport palettáján vannak még erdélyi vonatkozású nevek: Mátéfi Eszter, Marosvásárhely játékosaként 131 mérkőzésen volt a román válogatott tagja, amelyeken 436 gólig jutott, a magyar válogatott tagjaként pedig 58 meccsen, 259 gól a teljesítménye. Az 1995-ös világbajnokságon ezüst, 1996-ban az, az atlantai olimpián bronzérmet szerzett. Mátéfi Eszter jelenleg a Dunaújváros, Nemzeti Bajnokság I. osztályában szereplő csapat edzője, de 2009-2011 között ült már a magyar válogatott padján is, mint szövetségi kapitány.
♦ Az első osztályban találkozhatunk még a székelyudvarhelyi Bakó Botonddal, aki jelenleg a Békéscsabai Előre férfi csapatánál edzősködik, de felkészített már első ligás, így a Debreceni VSC női és a Csurgó férfi együttesét is.
♦ Egy másik temesvári edzővel is találkozhattunk nem régen Kecskeméten. Ő Lányi Zoltán, az Universitatea Temesvár volt rögbise, aki testnevelő tanár, de Ő edzette a kecskeméti rögbis csapatot is amely harmadik helyen végzett az első osztályban..”

© Ennyi, a 2013. augusztus 9-én, Temesváron napvilágot látott, a kecskeméti női kézilabdás életet is érintő írásból idézett részlet. Ebből legfőképpen az új edzőt ismerhettük meg alaposabban. Persze, ebben a kecskeméti női kézilabdaélet hírszegény világában ez sem kevés, de reméljük, hamarosan, a csapat összetétele is napvilágot lát, de már a kecskeméti médiákban is, amely összetételű együttesnek a 2013-2014-es bajnoki évre vonatkozó, már ismert célokat valóra kellene váltani....
pro-sport

 

 

A mappában található képek előnézete 13.06.09. BSC Centenárium (III.)